Címlap

Dokumentumtár


(c) DOCMan jDMTree 1.5.5

Designed by:
SiteGround web hosting Joomla Templates
Köszöntjük weblapunkon
KRESZ: országos döntőben Hári Dani PDF Nyomtatás E-mail
FacebookGoogle bookmark

Február 13-án 13 órától Zalaegerszegen a Petőfi Iskolában rendezték a negyedik és nyolcadik osztályosok KRESZ versenyének megyei döntőjét. A gyerekeknek tesztlapot kellett kitölteni,majd kerékpáros ügyességi pályán kellett bizonyítani rátermettségüket. Iskolánkat Jordán Dominik és Hári Dániel képviselte nagyon szép eredménnyel, hiszen Dominik holtversenyben végzett az élen s csak a tesztlap eredménye alapján sorolták a 2. helyre. Hári Dani viszont minden nyolcadikast maga mögé utasított és 0 hibapontos kerékpározással 1. lett. Így Zala megyét az országos döntőn Szeghalmon immár harmadik éve söjtöri nyolcadikas képviseli. 

Csoportkep 

Klujber László

 
Iskolatörténet PDF Nyomtatás E-mail
FacebookGoogle bookmark

Oskolától iskoláig
A söjtöri általános iskola története

A söjtöri iskola kezdetét illetően kevés forrás áll rendelkezésre. 1627-ből találkozunk Pápay Gergely tanító nevével. Kevés gyermek lehetett még, ők sem jártak rendszeresen iskolába.
Egy 1748-ból való feljegyzés szerint a tanító boronaházban lakott, itt oktatta a gyermekeket. Iskolaépület még nem volt. 1770-ben a tanítót a lakosság alkalmazta a plébánossal egyetértésben, s így ők gyakorolták felette a felügyeletet is. A római katolikus tanítót Horváth Ferencnek hívták, segédtanítója nem volt. Boronaházban lakott, amely egyben iskolaépületül is szolgált. A gyermekeknek csak egy része járt iskolába. Számuk ingadozó volt, függvénye az évszakoknak és a szülők elfoglaltságának.
A községi templom elkészülésének évében, 1779-ben alapították az első iskolát Söjtörön egy tanteremmel és egy tanítói lakással. 1856-ban újjáépítették az iskolát, amely továbbra is egy tantermes maradt.
Az 1868-as népiskolai törvény bevezetését illetően Zala megyében dinamikusan fejlődtek az iskolák, ami elsősorban az iskolák számának növekedését jelentette. Az iskola tanítója ebben az időben Kovács Sándor kántortanító volt. Két segédtanítója is volt. Egy elemi iskola működött, a téli hónapokban 25 fiú és 30 leány, a téli hónapokban 18 fiú és 20 leány járt iskolába. A 12 éves gyermekeket 4 csoportban tanította. A 12-15 éves ismétlőiskolára kötelezetteknek egy osztályban, két csoportban folyt a tanítás. A tantárgyak: hittan, olvasás, írás és számtan voltak.
1888-ban az addig 1 tanteremmel működő iskolát két tanteremmel bővítették. 1890-től 3 tanítóval működött. A tanulók száma a századfordulón jelentősen nőtt. Egy 1904-ben írt bizonyítvány szerint a községi elöljáróság bizonyítja, hogy a söjtöri római katolikus iskolában 276 mindennapos és 131 ismétlőiskolás van. 1911-ben szemben a régi iskolával egy kéttantermes iskolát építettek, amely enyhített az addigi tanteremgondokon. A tanulók 4 osztályban tanultak 4 tanítóval. A megmaradt első órarend 1919. december 16-án kelt. Az órarenden az alábbi tantárgyak szerepelnek: számolás, mértan, olvasás, nyelvtan, fogalmazás, hittan, történelem, ének, szépírás, rajz, földrajz. 1930 nyarán megépítették az iskola ötödik tantermét, s az iskola már öt tanulóval működött.
Az 1948/49. tanévtől indították a 7.osztályt, ekkor már 283 tanulója volt az iskolának, melynek attól az évtől Söjtöri Állami Általános Iskola volt a neve. A következő évtől indult a 8. osztály, 6 pedagógus dolgozott az intézményben. Palló Lajost mint számadó igazgatót említik. Fiókiskolák voltak Pusztaedericsen, Pusztaszentlászlón és Tófejen.
A jelenlegi 8 osztályos iskola épülete eredetileg Festetics-kastély volt, Festetics Mária grófnő tulajdona. 1945 óta hosszú ideig lakatlanul állt, majd gazdaképző iskolának használták, terményt tároltak benne. Átalakítására1953-54-ben került sor. Az 1953/54. tanévben ide költözött az iskola /a pusztaszentlászlói felső tagozatos diákokat is magába olvasztva/, amelynek azóta is otthont ad. 1953-tól a Körzeti Központi Általános Iskola nevet viselte. 1984-ben az iskola épületét technika műhellyel, konyhával és egy tornateremmel /tornaszoba/ bővítették. Az épület tetőterébe költözött a könyvtár. A főépület tetőterének beépítése is megtörtént. Itt vált lehetővé egy számítógépterem és egy kiállítóterem kialakítására. Az iskola 1991-től a pusztaszentlászlói felső tagozatot elveszítve funkcionál, nagyon megérezve a gyermeklétszám csökkenésével járó gondokat. 1993-ban az intézmény felvette Deák Ferenc nevét.

 

Hírleveleink

Fontos információk

Hirdetés
kep11_small.jpg

Belépés



Oldalainkat 3 vendég böngészi
, Powered by Joomla! and designed by SiteGround web hosting